Farkasordító Evezés

Régóta dédelgetett tervünk vált valóra szombaton: a januári hólepte zalai buckák közt nyíló tavirózsák között kanyargó-gőzölgő Hévíz-patakon eveztünk!

 Keszthelyről, Százhalombattáról, Veszprémből, Szekszárdról, Csornáról, Budapestről jött össze az a 27 fős társaság, akikkel nekivágtunk a kirándulásnak.

 
 

 Az ónos-eső, a hófúvás és az időjárás egyéb szeszélyei ugyan okoztak egy kis izgalmat, de nem hátráltunk: szombat délelőtt 10:30 körül megérkeztünk Hévízre, és tízórai közben lepakoltuk az utánfutókról a kenukat, kajakokat. 

 

 Azután gyorsan vízre is szálltunk, hogy az apránként felszakadozó felhőzet árnyékából azért itt-ott még elő-elő tűnő reggeli köd-párát is kiélvezhessük egy picit. 

 
 

 Impozáns látványt jelentett csoportunk, ahogy kilenc kenuval és két kajakkal útnak indultunk, a mostmár szikrázó napsütésben, tavirózsák, szárcsák és egy-két kárókatona társaságában.

 

 

 A vízállás a szokásosnál magasabb volt, így az egyébként izgalmakat tartogató átereszek (sajnos 🙂 símán áteresztettek bennünket, viszont itt-ott szinte hason kúszva tudtunk csak átsiklani a műtárgyak alatt.

 

 

 A 71-es út alatt átevezve a Gyöngyös-patakon folytattuk utunkat Fenékpuszta felé…

 
 
 
 

 …ahol az induláskor még kb. 25 C-fokos víz már fagypont közelébe hűlt, ám a bátrabbak számára így is nagyon csábítóan csillogott a délutáni napsütésben!

 
 
 

  Forró teát főztünk, hogy átmelegedjünk, miközben az estebédre tervezett pilisi nyúlragut is elkészítjük – ne induljunk üres hassal otthonainkba!