(Ünnepi beszéd 2012. május 1-én, a csapat alapítóünnepségén)

Szöllősy Vágó JánosRégóta érlelődött bennem a vágy a csepel-királyerdei cserkészet újraindulására. De magától nem indult újra! Én pedig nem éreztem magamban elég erőt, hogy egyedül belevágjak.

Ám nincs egy éve, hogy a királyerdői református templom avatása kapcsán közelebbről is megismerkedtem Temesvári Imre tiszteletes Úrral, és egyenesen nekiszegeztem a kérdést: tudná-e támogatni egy cserkészcsapat alapítását?
Kiderült, hogy Ő is cserkész, húga Mónika szintén, mindketten őrsvezetői képesítéssel, és nagy örömmel támogatnák a csapatalapító munkát. Rövidesen fölkerültem cserkész levelezési listákra, megismerkedtem cserkészvezetőkkel, kölcsönkaptam egy tekintélyes cserkészkönyvtárat – így kisvártatva leülhettem az Országos Vezetőtiszttel Solymosi Balázzsal megbeszélni a csapatalapítás lépéseit.

Ezután több feladat is várt ránk: egyrészt jelentkeztem felnőtt alapképzésre – amit azóta sikeresen elvégeztem – és cserkészsegédtiszti vezetőképzésre – ami azóta is folyamatban van. Bejegyeztünk egy alapítványt, ami a leendő csapat jogi hátterét adja, és támogatóink nagylelkű adományait kezeli. Azután összeszedtem négy-öt alkalmas korú fiút, akikkel megkezdtem a munkát, és akik őszre őrsvezetőképzésre jelentkezhetnek – ők alkotják majd a csapat magját. Ezek után felvételt nyertünk a Magyar Cserkészszövetségbe, és végül megkaptuk a csapatalapítási engedélyt…
E munka során lépten-nyomon új embereket ismertem meg, és el kell, hogy mondjam: mindenki első szóra segítő kezet nyújtott. Sőt olyan is volt, akit nem is kellett megkeresnünk: Tóth Gergely cserkésztestvérem, aki hallott róla, hogy itt valami készülődik, maga jelentkezett és felajánlotta segítségét. Azóta több portyán, gyakorlaton, toborzáson vettem részt vele és csapatával, és így belülről is nagyon gyorsan megismertem a cserkészetet.

Már a kezdetekkor utánanéztem, milyen múltra tekint vissza a csepeli cserkészet. Gyorsan rátaláltam Vezér Endre bátyám internetes fényképgalériáira a 96. Sólyom Cserkészcsapatról. És nagyon lelkesítő volt az, ami a fényképekről lejött: ha elődeink az országvesztés, a nemzetközi elszigeteltség, a gazdasági világválság idején ilyen gazdag cserkészéletet valósítottak meg, mi sem vallhatunk szégyent! Megkeresésemre összekötött két egykori 96-os öregcserkésszel: Csikós György tanár Úrral – Gyuri bátyámmal, akit az alakuló ünnepségünkön is üdvözölhettünk, és Barna Gáborral – Gábor bátyámmal, aki betegsége miatt nem jöhetett el személyesen. De amikor az ünnepség előtt felkerestem, a nappalija falán üveg mögött, bekeretezve a 96. Sólyom cserkészcsapat fényképét láttam! Leírhatatlan az a sugárzó öröm, ami e két idős cserkésztestvéremből áradt, amikor elmondtam nekik, hogy az Ő hajdani cserkészcsapatukat szeretnénk újjáéleszteni!

A mögöttünk álló év után egy gondolat fogalmazódott meg bennem: amikor majd általánossá válik Hazánkban ez a lelkület amit a cserkészek közt megéltem, hogy ha két magyar találkozik, akkor mindkettőjük meggyőződése, hogy a másik is ugyanolyan egyeneslelkű mint ő, ugyanolyan becsületesek a szándékai mint őneki – akkor Isten örök igazsága beteljesül, akkor Magyarország feltámad!

Az ehhez vezető úthoz kívánok mindnyájunknak: Jó Munkát!

Szöllősy Vágó János
96. Sólyom cscs.
kijelölt csapatparancsnok