96. Sólyom Kenuflotta

Hosszú folyamat végére került pont vasárnap a csepeli Kis-Duna partján: vízre bocsájtottuk négy kenuból álló flottánkat!

Tutaj-Kenu

Az elmúlt évi „Jubileumi Tutajtúra 1913 Vág – Tisza 2013” túra során a nemzetközi törzs ügyesen gazdálkodott, így az elszámolások után egy jelentősebb összeg maradt a kasszában. A törzs úgy döntött, hogy ebből az összegből összeállít egy kenuflottát, és lehetővé teszi, hogy azt a világ bármely sarkában élő magyar cserkész magyarországi vízitúrázáshoz használhassa… A kitűnő adottságok miatt Csepelre esett a választás: a hajók csapatunk kezelésébe, a Csepeli Sport- Szabadidő és Rendezvényközpont Hollandi úti csónakházában kerültek elhelyezésre.

Cserkészflotta

Izgatottan vártuk a hajók érkezését. Június 29-re, a Magyar Vízitúrázás Napjára meg is érkeztek hozzánk. A cserkészek egy rövid oktatás után gyorsan beöltöztek mentőmellénybe, talpig evezőbe!

Alka

A hajók magyar vízimadarakról kapták nevüket: Alka, Bíbic, Cankó, Daru… Elsőként az Alka került vízre!

Vízreszállás

Azután óvatosan vízre szállt a legénység…

Legénység

… majd szépen sorban mindegyik hajó vizet fogott.

Cankó

Azután nekiindultak első útjuknak…

Első víziút

…a Molnár-szigetet gyorsan körbejártuk velük…

Visszatérés

…majd visszatértünk „anyakikötőnkbe”…

Daru

…ahol a parton annak rendje és módja szerint alaposan kitakarítottunk!

Takarítás

A névadást követően előkerültek a pezsgőspoharak, és ezúttal az összmagyar vízicserkészet kibontakozásához kívántunk egymásnak:

Toszt

Jó Munkát!