Augusztus 20-án kerületünkben hagyományosan kenyeret szentelünk
Az idén csapatunk cserkészei álltak díszőrséget a kenyérszentelő ünnepi istentiszteleten, majd az azt követő kenyérosztásból is kivettük részünket.
Augusztus 20-án kerületünkben hagyományosan kenyeret szentelünk
Az idén csapatunk cserkészei álltak díszőrséget a kenyérszentelő ünnepi istentiszteleten, majd az azt követő kenyérosztásból is kivettük részünket.
Hazatértünk ezévi táborunkból
Táborunkat az Ichthüs közösséggel a Börzsönyben, Királyrét felett a Szénpatak völgyében, július 6-13 között tartottuk mintegy 32 cserkész részvételével.
A szokásos tábori programok: táborépítés, kirándulás a környéken és távolabb, kalmárjáték, számháború, a Börzsöny vadállományának megismerése, sportnap – hiába mosta el az eső elsőre az íjászversenyt majd a métát kétszer, végül csak megrendeztük ezeket a programokat is – őrsi tyúkpaprikás-főző verseny – a tyúkokat nekünk kellett elfogni és levágni is – próbázás és fogadalomtétel, a nagyobbaknak bivak-portya… Az éjszakákat esetenként rókák látogatása tette izgalmassá, akik alaposan feltúrták a szersátrat, a szemetest!
A reggeli sátorszemlék, a tábori építmények, az egyes programok pontversenyének tétje Oroszlánszívű Richárd király kiszabadítása volt: sikerül-e összegyűjteni Robin Hoodnak és a bujdosóknak a váltságdíjat? Természetesen összegyűlt a 100.000 arany, így vasárnap reggel hazatért Richárd király, elénekelte táborzáró dalát, majd táborbontás után hazatértek a cserkészek, hogy tovább javítsák a világ dolgait…
Richárd király búcsúdala
A bujdosóknak szép világa
Lassan véget ér.
A Sörwoodi erdő félhomálya
Újra a természeté.
Robin Hood és Tuck barát
‘S sok vidám cimbora,
Richárd királytól elköszönnek
‘S indulnak haza.
A jó Istennek alkotása
Búcsút int nekünk,
Erdők-mezők, Hegyek-völgyek,
Jövőre újra jövünk!
(dallam: „Greensleeves” angol népdal; szöveg: János(96))
Hosszú folyamat végére került pont vasárnap a csepeli Kis-Duna partján: vízre bocsájtottuk négy kenuból álló flottánkat!
Az elmúlt évi „Jubileumi Tutajtúra 1913 Vág – Tisza 2013” túra során a nemzetközi törzs ügyesen gazdálkodott, így az elszámolások után egy jelentősebb összeg maradt a kasszában. A törzs úgy döntött, hogy ebből az összegből összeállít egy kenuflottát, és lehetővé teszi, hogy azt a világ bármely sarkában élő magyar cserkész magyarországi vízitúrázáshoz használhassa… részletes beszámoló
A múlt évi „Jubileumi Tutajtúra 1913 Vág – Tisza 2013” túrának köszönhetően csapatunk kezelésébe került négy túrakenuból és a kapcsolódó felszerelésből álló kenuflotta.
A hajókat a Csepeli Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont csónakházában helyezzük el, ünnepélyes vízrebocsájtásukra 2014. június 29-én, a Magyar Vízitúrázás Napján kerítünk sort.
Csapatunk – sok más cserkészcsapathoz hasonlóan – hagyományosan pünkösd vasárnapjának előestéjén tartja az újoncok fogadalomtételét.
Gombára érkeztünk péntek délután, Teleki Józsi-bá cserkészparkjába, ahol felállítottuk vadonatúj őrsi sátrainkat :-).
Másnap a jelöltek egy „kisebb” túrát tettek a gombai horgásztó és a halastó körül, mialatt a cserkészek előkészültek a délutáni próbáztatásra és az éjszakai fogadalomtételre. 7 jelölt tett sikeres újoncpróbát, 1 cserkész pedig első próbázott.
A különleges vacsora után a hét jelölt és egy felnőtt cserkész tettek életre szóló fogadalmat!
Én ……………………………………. fogadom, hogy híven teljesítem kötelességeimet, amelyekkel Istennek, hazámnak és embertársaimnak tartozom. Minden lehetőt megteszek, hogy másokon segítsek. Ismerem a cserkésztörvényt és azt mindenkor megtartom!
A hosszúra nyúlt nap után pünkösd vasárnapján egy rövid áhítat után bontottunk tábort, és haza indultunk – immár mindannyian zöld nyakkendővel!
A hétvégén portyáztunk a Gödöllő környéki Szent Jakab erdőben.
A tűzrakó verseny mellett gyakoroltuk a tábori építmények készítését, virrasztással vártuk húsvét vasárnapját, megnéztük a múlt évi nyári táborhelyünket – felelevenítettük az emlékeket, esténként tábortüzet tartottunk…
Emlékezetes három nap volt!
Hogy minél alaposabban megismerjék közvetlen lakóhelyüket, a Tigrislevél őrs városi kirándulásra ment.
Mivel egy lengyel cserediák: Bartek Mroz is velük tartott, a Béke téri Trianon-emlékműtől a Szent Imre téri lengyel-magyar barátság emléktáblához és a lengyel kiállításhoz mentek a cserkészek. Innen a Tamariska dombra, majd a Királyerdei Műv.házba mentek, ahol a helytörténeti gyűjtemény megtekintése után Csepel-címeres érmét vertek maguknak.
A Kis-Duna partján, a játszótéren ért véget a délelőtt.